Why me? I.

Hello :) Németországi utam alatt is kell, hogy hozzak valamit, és erre esett most a választásom. Hihetetlenül szeretem ezt a történetet, ez végre hosszabb, mint a többi. Ez életem első Narry-je. Nagyon sokat jelent nekem, de sajnálom, hogy a vége ilyen, amilyen. De kénytelen voltam ezt tenni, bocsánat. Elképzelhető, hogy lesz folytatása, de nem ígérek semmit. Ennél a történetnél nagyon sokat jelentenének a vélemények, mert az dönti el, hogy lesz- e folytatás, vagy nem. Jó olvasást!

xoxo Lora  

Fontos volt a mai koncert, a fiúk izgatottan várakoztak a színfalak mögött. Izgulni nem izgultak, hisz az összes dalt álmukban is el tudták volna énekelni. Egyszerűen csak maga a tudat, hogy teltház van, hogy mindenki őket akarja… zavaró nem volt, csak fura. Több koncerten voltak már túl, de ez volt az eddigi legnagyobb. Mikor beszóltak nekik, hogy készüljenek, mert két perc múlva ők következnek, Liam, Zayn és Louis egyből felálltak, hogy megnézzék, hogy minden rendben van-e. Ők mosolyogtak, nyoma se volt rajtuk a lámpaláznak. Harry és Niall is felállt, de ők még ott maradtak hátul. Harry is vigyorgott, egyedül Niall volt kissé szétesve.

- Hé, minden rendben? – kérdezte kedvesen Harry, s a kezét a szöszi vállára tette.

- Persze – sietett gyorsan a válasszal.

- Azt látom – csóválta meg a fejét Harry, s gyengéden szembefordította magával Niallt. – Jó leszel. Mindig az vagy. Hallod a tömeget? – mutatott a nézőtér felé. – Rengetegen kiabálják a te neved. Mindenki imád. Gyere, és csináld azt, amiben a legjobb vagy: énekelj! – mondta határozottan és őszintén, mire Niall megrázta magát.

- Bocs, egy pillanatra szétcsúsztam. Nem is tudom, hogy mi van velem – rázta meg a fejét, s megölelte a másikat. – Köszönöm, Harry.

- Nincs mit – mosolygott, s magához szorította a másikat. - Gyere, menjünk ki – tolta el végül magától, s Niall felé nyújtotta a kezét, aki megfogta, s megszorította.

- Köszi. Mindent – mosolygott rá a szőke, mire Harry olyat tett, amit normális estben soha tett volna: megcsókolta a másikat. Aztán mintha mi se történt volna, kiment a többiekhez, Niall pedig leforrázva követte. Kábán ment ki a többiekkel a színpadra, s puszta rutinból fogta meg a gitárját, hogy belekezdjen az első dalba, a Srongba. Majd a More Than This-nél lerakta a gitárját, s úgy énekelte, azt, amit kellett, mint még soha. Hallgatta Harry énekét, s mikor ott volt az ideje, bekapcsolódott.

- „If I’m louder, would you see me? Would you lay down? In my arms and rescue me? Cause we are the same. You save me, when you leave its gone again”

Amint elénekelte a részét, Louis folytatta tovább, ő pedig a helyére sétált. Majd a közösnél valahogy Harry mellé keveredett, s észrevette, hogy mikor a másik azt énekelte, hogy „’Cause I can love you more than this”, rápillant, s beleadta ebbe az egy mondatba szívét- lelkét, miközben pillantását rászögezte.

Amint vége volt a koncertnek, Niall lerakta a gitárját, s szó szerint kimenekült a stadiumból. Nem akart a többiekkel találkozni. Őszintén nem érdekelte, hogy eltévedt. Egy dolog járt csak a fejében: Mégis mi volt az a csók? Próbálta összeszedni magát, hogy normálisan átgondolja a dolgokat, de ez már ott elbukott, mikor megszólalt a telefonja. És az se segített ám rajta, hogy sokszor köhögött fel.

- Szia, Louis – köszönt bele fáradtan.

- MÉGIS HOL VAGY? – kérdezte idegesen, mire Niall csak sóhajtott.

- Kiszellőztetem a fejem – válaszolta.

- AZONNAN GYERE VISSZA! – kiabált vele Louis.

- Mindjárt ott leszek – mondta végül, s lerakta. Ő egyenesen haragudott Harryre, hogy így összezavarta. Megrázta a fejét, s próbált visszatalálni a buszhoz, ami a következő állomásra viszi őket. Kb. negyed óra múlva meg is találta, majd gyorsan felszállt a járműre, ahol a többiek már fent voltak.

- Megkérdezhetem, hogy hol voltál esetleg? – nézett rá csúnyán Liam.

- Megkérdezheted, de nem tudom megmondani. Eltévedtem – vont vállat, majd nem törődve velük leült az ágyára.

- Te megőrültél? – nézett rá Zayn hitetlenkedve. – Elkószálsz egy totál idegen országban?! 

- Itt nem én vagyok az, aki megőrült – mondta maga elé, de jól érthetően, mire Harryn kívül mindenki kérdőn nézett rá. A göndör hajú fiú csak feküdt az ágyán, és a mennyezetet nézte. Oh, igen, Értette a másik utalását.

- Nézzétek, sajnálom. Oké? Szükségem volt magányra és kész – vont vállat, s a többiekre nézett.

- Harry, mondd meg, hogy akár meg is sérülhetett volna – kérte Louis, mintegy utolsó lehetőségként.

- Nem. Azt csinál, amit akar – mondta oda se nézve.

- Mégis mi a fene van veletek? – kérdezte Zayn, a busz meg lassan elindult.

- Semmi – hangzott egyszerre, mire Niall felmordult.

- Az égvilágon semmi nincs. Minden rendben – sziszegte dühösen, s idegességében beleütött a busz falába.

- Héé, haver! Azért ne szedd szét a buszt – nézett rá Liam, mire ő megpróbálta visszafogni a dühét. Majd egy aprót bólintott.

- Na, jó, van még 5 óránk, hogy megérkezzünk a következő állomásra, mit csináljunk addig? – kérdezte Louis és felnézett a telefonjából.

- Amit mindig szoktunk ilyen alkalmakkor – vont vállat Zayn, mintha ez magától értetődne. – Felelsz vagy mersz.

- Nem hiszem, hogy ez a kettő itt olyan állapotban van – rázta meg a fejét Liam, s Harryre, majd Niallra mutatott.

- Felőlem mehet – ült fel Harry, majd mindannyian Niallra néztek.

- Rajtam ne múljon – vont vállat, s lemászott az ágyáról, hogy odaüljön a többiek mellé. Louis volt az első, aki pörgetett. Liamre esett a választás, aki mert, így ki kellett ordítania a buszból, hogy „Én vagyok Superman és mindenem a játékhajóm!” És igen, ezt hajnali egykor, egy igen zsúfolt utcán kellett megtennie. Aztán ő pörgetett, és Harry jött.

- Felelek – mondta.

- Mondd el, hogy mi ez a fagyos hangulat közted és Niall közt – adta ki a feladatot, a göndör hajú viszont csak lazán vállat vont.

- Összekaptunk valamin – mondta, mire Niall csak megforgatta a szemét. A többiek persze nem voltak megelégedve a válasszal. Az üveg most Niallra mutatott.

- Merek – vállalta el, miután hangosan és fájón felköhögött, Harry pedig felhúzott szemöldökkel nézett rá.

- Ölelj meg – tárta ki a karját, és mivel Niallnak teljesítenie kellett az utasítást, felállt, s átölelte a másikat, aki karjaival szorosan magához húzta.

- Ne haragudj, kérlek – suttogta a másik fülébe, mire a szöszi alig érezhetően megremegett. – Nem fog előfordulni többet – ígérte meg végül, mire Niall enyhén megrázta a fejét.

- Ezt majd később megbeszéljük – mondta ő is halkan. – De nem haragszok. Már nem – mondta már normális hangerővel. - Te ne haragudj, hogy annyira kiakadtam – vont vállat kissé félrenézve.

- Én is tettem volna a helyedben. Nem lett volna szabad azt tennem. Én a helyedben undorodnék tőlem – rázta meg a fejét szomorúan. Niall Harry nagy meglepődésére viszont csak felnevetett és a szemébe nézett.

- Az egyik legjobb barátom vagy, sose tennék olyat – mosolygott őszintén, s egy cuppanós puszit nyomott a másik arcára, majd levágta magát az előző helyzetébe. A többi fiú, akik végignézték ezt a jelenetet, értetlenül meredtek egymásra, majd a két fiúra.

- Mégis mi a fene történt? – kérdezték végül, mire a szöszi és göndör, felnevetett.

- Már mindegy, nem? Kibékültünk – mosolyodott el Harry boldogan, de még mindig zavart volt.

Az út további részében már inkább csak pihentek, Harry pedig próbált nem gondolni a rá váró komoly beszélgetésre. Mikor megérkeztek a turné következő állomására, Johnstownba, már mindenki hulla volt a fáradságtól. Bementek a hoteljükbe, ahol Paul is megjelent.

- Két szoba van, az egyikben egy franciaágy és egy külön ágy van, a másikban viszont csak egy franciaágy van. Ne haragudjatok, csak így sikerült megoldani – mondta sajnálkozva. – itt vannak a kulcsok, döntsétek el, hogy ki hogy lesz, aztán menjetek aludni. Most hajnali 2 van, az egész nap a tiétek, holnap délután viszont lesz a koncert. Addig persze még beszélünk, de szeretném, ha addig is pihennétek – nézett rájuk, majd egy ásítás után távozott.

- Hogy aludjunk? – kérdezte végül Louis.

- Én alszok Louissal és Zaynnel, onnantól kezdve nekem mindegy – ásított Liam, mire mindenki bólintott.

- Olyan álmos vagyok, hogy ellenkezni sincs kedvem – követte Liam példáját Niall, majd elvette a megfelelő kulcsot, s elindult a lépcsőn a folyosóra, ahonnan a szoba ajtaja nyílt. A bőröndjét letette az ágy mellé, lekapta a ruháit, míg csak egy boxer maradt rajta és szó szerint belezuhant az ágyba. Már majdnem elaludt, mikor Harry szintén lehuppant az ágyra. Fáradtan nyitotta ki a szemét, s a másik srácra pillantott, aki szintén őt nézte.

- Mi az? – kérdezte Niall.

- Semmi, csak remélem, hogy ilyen fáradtan nincs kedved beszélgetni – jegyezte meg, mire Niallnek minden az eszébe jutott. Áh, igen. A csók. Így hát felült, kinyújtózott, s megtörölte a szemét, hogy ne maradjon benne álmosság.

- Most, hogy mondod… nem ártana beszélni – biccentett, majd hason kinyúlt az ágyon, Harry pedig felsóhajtott, s ülve figyelte a félmeztelen barátját.

- Harry, te is tudod, hogy milyen gáz dolgot csináltál – mondta összeráncolt szemöldökkel, s úgy döntött, mégis inkább a hátára fordul. Karját a szemére helyezte, s a szemét becsukta a lámpa fénye ellen.

- Tudom, de egyszerűen csak úgy jött. Adott volt a pillanat, és egyszerűen megtörtént! – tört ki idegesen.

- Tehát egy pillanatnyi fellángolás volt – értelmezte motyogva.

- Nem – mondta halkan, mire Niall arrébb csúsztatta a kezét, hogy lásson, s kinyitotta a szemét, így szembe találta magát Harry zöld íriszeivel.

- Tessék? – kérdezte meglepetten, a szíve pedig teljesen megugrott.

- Egyáltalán nem volt egy pillanatnyi fellángolás – mondta komolyan. – Több ideje nézek rád másképp – húzta el a száját, s elfordította a fejét. Igen, jól tudta, hogy nem kéne így éreznie, de nem parancsolhatott a szívének, bármennyire is jobb lett volna. – Ne haragudj, tényleg. Én csak… - próbált összehozni valami értelmeset, mikor egy kedves érintést érzett meg az arcán. Odafordította a fejét, s Niall kékségeivel találta szemben magát.

- Teljesen komolyan gondolod? - kérdezte mélyen a másik szemébe nézve.

- Igen, de… - kezdte volna mondani félrepillantva, de ekkor megérezte a másik puha ajkait az övéin. Niall lehunyta a szemét, s ő maga is meglepődött a bátorságán. Érezte, hogy Harry megdermed a meglepődésében, de amint felfogta, hogy mi is történik, óvatosan közelebb húzta magához a szöszit, s elmélyítette a csókot. Niall halványan elmosolyodott, mikor elváltak, de Harry viszont csak értetlenül nézett.

- Ezt nem értem – vallotta be zavartan. – Ki voltál akadva a koncert után – mondta, Niall pedig bólintott.

- Mert azt hittem, hogy csak szórakozol. Meg teljesen összezavartál – magyarázta, mire a másik boldogan elmosolyodott.

- Szóval… - kezdte, Niall pedig bólintott. Harry boldogan és hitetlenül felnevetett, s szorosan megölelte a másikat.

- Ezt el se hiszem – suttogta hitetlenül, Niall pedig elmosolyodott.

- Pedig hidd el, mert így van – simogatta meg a másik haját.

- Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de én totál feldobódtam – mondta boldogan. – Annyira, hogy elmegyek zuhanyozni – jelentette ki, s kimászott az ágyból, Niall meg felnevetett.

- Ez a kettő valóban komolyan összefügg – nevetett, Harry pedig egy kacsintás után távozott. Mire visszaért, Niall akkor már aludt, így lekapcsolta a lámpát, befeküdt az ágyba, s Niallt magához ölelve ő is elaludt.

***

Reggel, mikor felébredt, nem volt mellette senki, ő pedig összeráncolt szemöldökkel ült fel.

- Min gondolkozol? – szólalt meg egy számára kedves hang.

- Egy pillanatra azt hittem, hogy az egész tegnap meg sem történt – vallotta be, mire Niall megbökte magát, s Harry arcát is.

- Szerintem ez az egész valóság – vont vállat, mire Harry rávigyorgott.

- És te mit is csinálsz így egy szál törülközőben? – kérdezte, miközben felállt.

- Zuhanyoztam, most pedig tervezek felöltözni – ismertette a világuralomra törő terveit.

- Nekem így is tetszel – vigyorgott Harry, s a másik elé lépve megcsókolta őt. A szöszit a csípőjénél fogva húzta magához közelebb, Niall pedig a tenyerét a másik nyakára helyezte, s elmélyítette a csókot. Mikor elváltak a levegőhiány miatt, a szöszi rávigyorgott.

- Ennek nagyon örülök, én viszont csak neked szeretnék tetszeni, másnak nem – kacsintott, s ment, hogy előkotorjon magának valami egyszerű ruhát. Épp az öltözködési procedúra végénél jártak, mikor kopogtattak. Niall ment ajtót nyitni, s beengedte a másik három jómadarat.

- Niaaaaaaalll! – kiáltott fel Zayn. – Én úúúúúgy szereeeeeetleeek! – kiáltotta, s jól megszorongatta az említett személyt.

- Öhm… én is – ráncolta a szemöldökét, s kérdőn Louisra pillantott.

- Azt álmodta, hogy elhagyod a bandát – legyintett lazán, mire Harry felvonta a szemöldökét.

- Mindenképp meg akart bizonyosodni, hogy itt vagy és nem hagytál el bennünket – mondta Liam, mire Zayn szomorúan megszólalt.

- Olyan valóságos volt! Csak egy levelet hagyott hátra, miszerint nem érzi jól magát köztünk, és sose akar többet látni minket – görbült lefelé a szája, mire Niall szembefordította magával, s kezeit a másik vállára helyezte.

- Zayn, figyelj ide! – szólt rá, mire a másik bólintott. – Soha az életben nem hagynám el a bandát. Önszántamból sose. Ti nem csak egyszerűen a legjobb barátaim vagytok, hanem a családom is. Nélkületek üres, sivár és egyhangú lenne az életem. Veletek az egész élet szórakozás! Nem, hülye lennék elhagyni benneteket, érted? Egy élet nem lenne elég arra, hogy elmondjam, hogy mennyire szeretlek titeket, talán szavak sincsenek rá. Elmennék értetek akár a világ végére is, ha az kéne. Mert mellettetek az lehetek, aki. Mert ti kiállnátok értem, s mellettem maradtok, ha arra van szükség. Mert mi öten összetartozunk, rendben? Zayn, soha a fenébe nem vetemednék arra az őrültségre, hogy magam mögött hagyjalak titeket! – mondta komolyan, mire Zayn szorosan megölelte őt.

- Te vagy a kedvenc ír manóm – szorította ki a másikból még a szuszt is, de Niallt ez nem zavarta. Mikor Zayn elengedte őt, egyből Liam ölelte meg szorosan a szöszit, ám ő nem mondott semmit, csak megszorította a másik vállát. Majd Louis borult a másik nyakába könnyes szemekkel, s szorosan magához ölelte Niallt.

- Nélküled nincs One Direction, Niall. Sose lenne – mondta mély meggyőződéssel, s úgy ölelte a másikat, mintha sose akarná elengedni többet.

- Kösz, Loui – mosolygott rá őszintén. – Harry, te is kérsz könnyes összeborulást? – húzta vigyorra a száját, s kitárta a karját.

- Tulajdonképpen én jobban örülnék valami ilyesminek – fogta meg a másik pólóját, s magához húzta. Ajkát gyengéden nyomta a másik ajkára, s a csókot Niall örömmel viszonozta. Mikor eltávolodtak egymástól, a tekintetük mélyen egymáséba fúródott, többet mondott ez minden szónál.

- Hát akkor ezt most elmagyarázzátok! – csapta össze Zayn a kezét, s levágta magát ülésbe az ágyra. Liam és Louis is érdeklődve várták a beszámolót. Harry és Niall lopva egymásra nézett és sóhajtottak. Niall eldöntötte, hogy ő kezdi el a beszámolót, noha nem is igazán fűlött a foga ehhez, hisz – jogosan – tartott a fogadtatástól.

- A koncert előtt, mikor ti kimentetek, én rosszul lettem. Fájt a mellkasom meg zúgott a fejem is. Meg persze egy picit el is bizonytalanodtam – magyarázta. – Harry jött és megpróbált kicsit feldobni. Persze jobban lettem, s mikor mentünk volna ki utánatok… - akadt meg.

- Megcsókoltam – segítette ki Harry, mire a három fiú döbbenten, majd elgondolkozva néztek rájuk.

- Mivel totál kiakasztott a helyzet, a koncert után persze elmentem, hogy gondolkozni tudjak – folytatta a mesélést Niall. – Ti is láthattátok, hogy nem épp rózsás a légkör köztünk, azt nem kell magyaráznom. Aztán eldöntöttem magamban, hogy pillanatnyi fellángolás volt, úgyse jelentett semmit, ezért nem is foglalkoztam azzal, hogy haragudjak – vont vállat.

- Aztán egy szobába kerültetek – bólintott Louis, mire Liam összevonta a szemöldökét.

- Olyan fáradt voltam már akkor, hogy erre nem is figyeltem. Csak azért akartam Louissal és Zaynnel lenni egy szobában, hátha összekapnak valamin – mondta, a fiúk meg bólintottak.

- Mivel Harry felhozta a témát, a helyzet adott volt, hogy megbeszéljük ezt – mondta a szöszi. – Aztán Harry közölte velem, hogy igenis komolyan gondolta azt a csókot. Persze egyből szabadkozni kezdett, de akkor én csókoltam meg őt. Kiderült, hogy egyikünknek se lenne ellenére valami több mint barátság – mondta végül. A három kívülálló egy ideig csak szótlanul gondolkozott, a pár pedig ideges pillantásokat váltottak, elvégre talán ezen múlik a banda jövője.

- Éééén úúúgy szereetleeeeeeeek titeket! – pattant fel Zayn, s magához húzta a kettő meglepődött fiút.

- Zaynnek teljesen igaza van – állt fel Liam mosolyogva. – A két legjobb barátunk boldog, ez pedig minket is boldoggá tesz – bólintott zsebre tett kézzel. Majd mind Louisra néztek.

- Azt hiszem, én is csak jót mondhatok. Bár ez elképesztően fura nekem, nagyon örülök nektek, srácok – mosolyodott el végül ő is, s megölelte őket.

- Ennek remek hír, de esetleg lemehetnénk enni? – vigyorgott Niall éhesen. A fiúk nevetve bólintottak.

***

A nap egész jól telt, a fiúk még a vidámparkba is elmentek délután. Remekül érezték magukat, bár a vége felé Niallnek elkezdett sajogni a mellkasa. De nem képletesen, hanem tényleg, nagyon. Ez pedig folytonos köhögésre késztette őt, amit a többiek is észrevették.

- Hé, jól vagy? – kérdezte Liam aggódva, Niall meg csak legyintve bólintott.

- Semmiség. Mostanában eleve sokat köhögök – vont vállat. – Talán csak megfáztam.

- Nem tetszel te így nekem. Holnap koncert – ráncolta a szemöldökét Zayn Niall mellé állva, mikor már a hotelhez sétáltak. Niall persze erre csak felnevetett.

- Harry mellett nem is lenne sok esélyed – kacsintott heccelve a másikat, mire mind az öten felnevettek.

- Ennek örülök – súgta a fülébe Harry, a hangján lehetett hallani, hogy vigyorog.

Lassan visszaértek a hotelbe, ahol Niall javaslatára vacsorázni mentek. A vacsora után egyből felmentek, s a háromágyas szobába ültek le, hogy ellegyenek még egy ideig.

- Tudom, hogy nemsoká besötétedik, de nem megyünk le egy kicsit a medencéhez? – vetette fel Zayn. A fiúk persze belementek, bár Niall úgy döntött, hogy ő inkább nem is megy vízbe.

- Áh, az kéne, hogy még jobban megfázzak – legyintett, s inkább csak a lábát lógatta be a vízbe. Persze ő sem unatkozott, valaki mindig ült ki mellé, s szórakoztatta, vagy épp csak elnézte a négy fiú bohóckodását, amitől ő is jobb kedvre derült. Természetesen, jól tudta, hogy nem úszhatja meg, túl szép is lett volna. Harry és Louis felpattantak mellé, miközben huncut pillantásokat váltottak a másik kettővel. Niall próbálta figyelmen kívül hagyni az összeesküvő tekinteteket, de ekkor két oldalról megragadták, belehúzták a vízbe, mire az összeesküvés Zayn nevezetű tagja megragadta, lenyomta a víz alá, s mikor Niall sikeresen leharcolta őt magáról, egyből jött az őt követő felmentő sereg Liam személyében, aki folytatta azt, amit Zayn elkezdett.

- Ne már, hagyjátok abba! - nevetett hangosan, mire Harry vigyorogva magához húzva megölelte. Elvégre nem volt már rajtuk senki más a medencében, talán fél tíz körül lehetett az idő. A medencét fél tizenegykor kapcsolták le, így még bőven volt idejük. Sajnos Niall túl sok vizet nyelt, így nekiállt köhögő görcsöt kapni. Aztán már a tüdejét irritáló fájdalom miatt köhögött. Harry nyugtatóan kezdte el simogatni a másik hátát, amitől egyből jobb lett. Lassan lenyugodott, de a többiek látva a szöszke arcát, úgy döntöttek, hogy megtörölköznek, és felindulnak a szobáikba. Persze még időztek egy sort Liaméknél, beszélgettek, de mikor Niall már sokadik alkalommal köhögött fel, Louis megveregette a vállát.

- Haver, inkább menjetek aludni. Holnapra jobban kellene lenned már – ráncolta a szemöldökét, mire a két fiú bólintott, s átmentek a saját szobáikba.

- Elmegyek zuhanyozni – közölte Niall motyogva, s megcélozta az említett helyiséget. Amíg ő zuhanyzott, Harry átgondolta az elmúlt két napot. Talán ő volt a legboldogabb, hogy összejött ez az egész. Hogy végre boldog lehetett, de nem csak egy futó kapcsolatot akart, hanem hosszú, sokáig tartót. Niall mellett lehetett épp bolondos, szomorú, búskomor, pesszimista, Niallt nem érdekelte. Remekül ismerték egymást, hála a bandának, sose akarná elcserélni azokat a pillanatokat, amiket a szöszivel tölthet. Bár nem tudta volna megmondani, hogy mikor alakult át a szoros barátság közte és Niall közt szerelemmé, de egészen biztos volt benne, hogy amit érez, az az. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre se vette, hogy Niall kijött a fürdőből. Harry ijedten rándult össze, mikor a másik lehuppant mellé, s a vállára hajtotta a fejét.

- Minden oké? – kérdezte kedvesen.

- Elfáradtam – sóhajtotta meggyötörten. Harry végigsimított a másik meztelen hátán, s egy puszit nyomott a másik fejére.

- Pihenj – mondta szelíden, s nem hagyta abba a másik háta simogatását.

- Nem akarlak már elengedni ma – rázta meg a fejét, mire a göndör elmosolyodott.

- Csak egy pillanatot várj, míg felöltözök, rendben? – bontakozott ki az ölelő karokból, s lekapta a pólóját, a nadrágját, majd egy kényelmes boxerben visszament az ágyhoz. Fáradtan kinyúlt az ágyon, s ő is álmosan kapcsolta le a villanyt, amit Niall az ő részén már megtett. Próbált kényelmesen elhelyezkedni, majd mikor háton ezt megtalálta, érezte Niall kezeit maga köré fonódni. Érzékelte a másik testének melegét, így légzése hamar lenyugodott, de ekkor megérezte Niall ajkát a mellkasán. Erre persze megremegett, s halkan felsóhajtott, majd Niall felé fordította a fejét, aki zavartan elmosolyodott.

- Nem bírtam ki – nézett bocsánatkérő szemekkel, mire Harry csak megrázta a fejét.

- Nem gond – rázta meg a fejét, s elhelyezkedett a másik szoros ölelésében, majd ő is adott egy hosszú, édes puszit a másik nyakába. Az álom hamar elragadta őket.

***

Másnap Niall viszonylag hamar felkelt, de nem akaródzott kikászálódnia Harry szoros öleléséből. Viszont hamar köhögő görcs tört rá, amitől már a falra tudott volna mászni. De komolyan. Mondjuk, sajnos még nem volt ő a híres Spiderman, de azért na. Sikeresen, - fulladás nélkül – visszafogta a köhögést, és jobban Harry ölelésébe fúrta magát. Egyszerűen boldog volt. Azzal lehetett, akit szeretett, noha ez kissé döcögősen is kezdődött, a családját a banda jelentette, akik mindig mellette voltak, és ez több volt, mint miről álmodhatott. Alaposan megnézte magának Harry nyugodt, békés arcát, csodálkozott, hogy miért pont őt választotta az, aki ilyen tökéletes. Elvégre csak egy fiatal, Írországból származó fiú, aki egyszer csak ment, hogy kiderítse, van- e tehetsége a zenéhez, most pedig egy világhírű banda tagja, milliók imádják a bolygó különböző pontjain. Hogy lehet ez? Hogy sikerült mindezt elérnie?

Ilyesmi gondolatok kergették egymást a fejében, kérdőjelek- kérdőjelek hátán sorakoztak fel, a válaszok pedig várattak magukra. De ő elégedett volt. Észre se vette, hogy az ajkára mikor ült ki egy halvány, őszinte mosoly, csak megtörtént.

- Jól áll a mosoly – jegyezte meg halkan a göndör, aki a másik tudta nélkül már percek óta figyelte őt, azon gondolkodva, mi is játszódhat benne. – Min gondolkozol olyan elmélyülten? – kérdezte végül kíváncsian.

- A bandán, hogy miként jutottam el idáig. Hogy mennyi mindenen mentük már át együtt, hogy miket éltünk már át. – Szája sarkában apró mosoly bujkált. – Meg rajtunk. Hogy is kezdődött ez? Mármint tényleges, a… vonzalom. Sőt, még olyanon is gondolkoztam, hogy miért én? Mi van bennem, hogy engem választottál? – fordult barátja felé érdeklődve, mire a barna hajú csak jobban magához húzta.

- Ha akarnék, se tudnék válaszolni ezekre a kérdésekre – vallotta be. – Vagyis… egyre mégis – mosolyodott el. – Tudod, engem is foglalkoztat egy ilyesfajta kérdés: Mi van bennem, amiért én vagyok az, akit választottál. Ha én elkezdeném sorolni, holnap után se érnénk a végére, hisz számtalan remek tulajdonságod van, amit szeretek benned – mondta őszintén.

- Szintúgy – bólintott a szöszi. – Egyébként… - kezdte tétován, kissé félve. – Mondd, szerinted ez meddig fog tartani? – érdeklődött csillogó, kék, gyönyörű szemekkel, amiknek Harry nem tudott ellenállni. Odahajolt a banda gitárosához, s mély, érzéki, szerelmes csókot ajándékozott a másiknak.

- Sokáig. Én szeretném, ha sokáig tartana – vallotta be. Viszont észrevette a szöszke kétkedő, bizonytalan pillantását, ezért úgy döntött cselekszik. Egy hirtelen, de óvatos mozdulattal a másik fölé kerekedett, s ragyogó szemekkel figyelte a másik íriszeit.

- Niall… - suttogta. – Imádom a hangod, a gitárjátékod. A szemeid egyenesen elkápráztatatnak, akárhányszor beléjük nézek. A humorod, a stílusod folyton mosolygásra késztet, nem lehet betelni a te mosolyoddal sem. Odavagyok az ír akcentusod miatt, ami sokszor humorossá, de inkább különlegessé tesz. Ölelni téged pedig elképesztő érzés, élvezem, hogy melletted lehetek, hogy segíthetek, ha arra van szükséged, hogy támogassalak. Már korábban is imádtalak, hisz hosszú, tartalmas évek állnak mögöttünk, de ez most már más. – Szeme, akár a legdrágább ékkő csillogott, szavai őszinteségről árulkodtak, ami elképzelhetetlen módon remegtette meg Niall szívét. – Tudom, hogy ez még csak most kezdődött, de olyan, mintha időtlen idők óta így lett volna. Szeretlek, Niall, oké? Sose foglak elhagyni, hülye lennék. – Ahogy ezt mondta, tekintette fogva tartotta a másikét, nem eresztette. – Ott leszek, ha szükséged lesz rám, nem számit mikor vagy miért. – Niallnek ez más túl sok volt. Elfordította a fejét, Harry pedig visszafeküdt mellé, s magához ölelte. A szőke szorosan hozzábújt, s próbálta feldolgozni, amit a másik mondott.

- Meg se érdemellek – motyogta szomorúan, mire Harry elmosolyodott.

- Komolyan, Niall. Ha kell, eléneklem neked a Little Thingset is, ha épp erre van szükség – vigyorgott. – „But you’re perfect to me…” – dúdolta, mire Niall is elmosolyodott.

- Na, azt megnézném – motyogta. Majd egy kicsit feljebb tápászkodott, hogy Harry fölé tudjon hajolni. Mélyen belenézett a másik szemébe, majd lehajolt egy hosszú, édes csókra, amivel képtelen volt betelni. Érezte Harry tapogatózó kezeit a derekánál, s halkan belenyögött a csókba, mikor lágyan, érzékien simogatni kezdte a másik a felsőtestét. Harry erre elégedetten szusszantott, majd vigyorogva lehúzta magához a másik testét, hogy meztelen felsőtestük találkozzon. Erre már ő is kénytelen volt felsóhajtani. A kezeivel való felfedezést nem hagyta abba, de egy gyors mutatvánnyal a másik ismét alulra került. Majd a kezeivel már bejárt utat az ajkával kezdte el. Elégedetten hallgatta az édes hangokat, melyeket a ténykedésével váltott ki. És vajon mi történt ekkor? Na, mi? Természetesen kopogtattak. Harry nem ijedt meg, csak a homlokát a másikénak támasztotta.

- Erről ennyit – sóhajtott lemondóan, de aztán elvigyorodott.

- Lesz még időnk szerintem – kacsintott kuncogva Niall, majd nézte, ahogy a másik feltápászkodik fölüle, s megy ajtót nyitni.

- Ti még csak most keltetetek?? – döbbent meg Louis.

- Hmjhj – helyeselt Niall, miközben felállt, hogy valami ruhát vegyen fel. Szótlanul, gondolkozva öltözött, miközben a többiek semmiségekről beszélgettek.

- Mi az, Niall? – kérdezte Liam, akinek feltűnt a másik szótlansága.

- Áh, nem vagyok túl jól – vont vállat. – Tudod, a tüdőm - bökött az említett helyre, s legyintett.

- Azt ugye tudod, hogy koncert van hatkor? – kérdezte Zayn.

- Nem, eddig nem tudtam – vigyorgott. –Zayn, ez az utolsó koncertünk, két hónapja hallgatjuk, hogy ma lesz koncert – nevetett.

- Jól van na – fordult el sértődötten.

- Egyébként jól leszek, tényleg – mosolyodott el.

- Azt ajánlom is, mert a You & I- al kezdünk – kacsintott Louis, mire ő bólintott.

- Emberek, talán súlyosabb a baj, mint gondoltam – nézett kétségbeesetten a szöszi, mire a fiúk aggódva pillantottak rá.

- Mi az? – ijedt meg Liam.

- Nem vagyok éhes – pillantott fel szomorúan, mire Liam a másik homlokára helyezte a kezét.

- Egy jó kis baráti ölelés és minden rendben lesz – mondta komolyan, s szorosan megölelgette az ír fiút. Niall csak nevetett, de azért visszaölelt.

- Máris jobb – bólintott. – Nem megyünk ki egy kicsit sétálni? – kérdezte végül. A fiúk beleegyeztek, így összeszedték magukat, s kimentek a hotelből, abban a reményben, hogy a rajongók nem szedik szét őket. Szerencsére nyugisak voltak az utcák, legfeljebb pár munkába igyekvő aktatáskás férfiakat láttak.

- A koncert után megyünk haza, igaz? – kérdezte Zayn.

- Igen, ideje már eltölteni a családjainkkal némi időt – bólintott Louis. Zayn erre elhúzta a száját.

- Igaz, de nagyon fogtok hiányozni, srácok. Pedig csak két hétről van csupán szó! – mondta. – Mégis utálok elválni tőletek – szomorkodott.

- Annál jobb lesz a viszontlátás – mosolygott Liam. – Majd bulizunk egy nagyot! – nevetett fel.

- Az biztos – vigyorodott el Niall. – Rég voltam már Írországban – gondolkozott el. – Vagy 3 hónapja – emlékezett vissza.

- Áh, majd úgyis beszélünk – legyintett Louis, bár ő maga is szomorú volt.

- Melyik szőke hajú fiú látna engem vajon szívesen Írországban? – gondolkozott el Harry. – Mi anyával úgy beszéltük, hogy most nem megyek haza, de valahova csak kéne mennem, ha már ti leléptek – magyarázta.

- Úú, én ismerek egy ilyen fiút! – kiáltott fel Niall. – Régi jó barátom már időtlen idők óta. Kedves, vicces, elképesztően megnyerő stílusa, a hangja varázslatos… - gondolkozott mosolyogva, mire Zayn és Louis elröhögték magukat.

- Hm, valami híres ember? – ment bele a játékba Liam.

- Igen, ha jól tudom, akkor igen – bólintott vigyorogva. – És halljátok, a mosolya… angyali! – állította határozottan.

- Mióta ismered őt? – szállt be Zayn.

- Kb. születésem óta – emlékezett vissza.

- És mi a neve? – nevetett már Harry is.

- Asszem’ Niall – ráncolta a szemöldökét, majd belőle is kitört a röhögés.

- Akkor mehetnék? – törölgette a könnyeit Harry, s kíváncsian nézett a párjára.

- Még szép – bólintott vigyorogva.

***

Amint visszaértek a hotelbe, az egyik szobába ültek le, s nekiálltak beszélgetni. Annyit nevettek együtt, mint már régen. Jól estek az ilyen kötetlen hülyülések a koncertek előtt. Még Liam is teljesen elengedte magát, olyan poénokat mondott, hogy ha nem ismerték volna, azt hihették, hogy nem is ő az. Niall is általában visszafogottabb volt, mégis, most teljesen átadta magát a bohóckodásnak.

- Fiúk, már csak három óra – lépett be Paul, de meglátta, hogy az öt fiú már könnyezik a sok röhögéstől. – Sosem fognak felnőni – motyogta magának fejcsóválva, majd kilépett a szobából, s a szobájába menet azon gondolkozott, hogy miért áldotta meg őt a sors ezzel az öt Istencsapással.

- Zayn, ott van egy ősz tincs a hajadban! – mutatott Harry az említett hajára, visszafogva a nevetését. Még jó, hogy csak 21 éves, de mindegy.

- Mi, hol? – kapott a hajához ijedten.

- Hát ott – mutatta a helyet Louis fulladozva, visszafojtott röhögéssel.

- Ne már, hol? – kezdett kétségbeesni.

- Ott! – mutatta Niall a helyet, Zayn pedig szomorúan lebiggyesztette az ajkát, nem sok kellett, hogy a szemében könnyek jelenjenek meg.

- Tényleg? – nézett nagy szemekkel, szipogva.

- Nem – röhögte el magát Liam, mire Zayn felfújva magát nekitámadt a négy bolondnak. Persze esélye sem volt. Liam a kezét, Niall a lábát fogta le, Harry és Louis pedig addig csikizték, míg már a mindig belőtt hajú srácnak könnyek folytak le az arcán.

- Elég már! – kiáltott fel, mire elengedték.

- Utállak titeket – fordult el durcásan, mire Niall hátulról letámadta.

- Dehogy utálsz. Engem nem lehet utálni. Felőlem a többieket utálhatod, de engem nem tudnál úgyse – vigyorgott, mire Zayn vigyorogva összeborzolta a haját.

***

A koncert előtt most az egyik fiú se izgult. Niall nyugodt volt, hisz nem jött rá a köhögés, hangszálai rendben voltak, minden hangot ki tudott énekelni. Így adott volt, hogy remekül érezzék magukat a színpadon. Egész végig hülyültek, az éneklés közben állandóan bolondoztak, szórakoztatták a közönséget. Harry és Niall a koncert alatt rengetegszer vigyorogtak egymásra, együtt bohóckodtak. Tehát a turné utolsó koncertje remekül sikerült.

A végén izzadtan és fáradtan mentek az öltözőbe, ahol kicsit rendbe szedték magukat, majd indultak a buszhoz, ami a reptérre viszi őket, ahonnan végre hazamehetnek. Amint kiléptek a hidegbe, a levegő fájón áramlott be a szöszi tüdejébe, amitől megint köhögnie kellett. A köhögés miatt nem figyelt a lába elé, így sikeresen megbotlott, a feje pedig hangosan koppant az aszfalton. Érezte, hogy valami forró folyik a fején, s elvesztette az eszméletét.

***

Mikor megpróbálta kinyitni a szemét, nem sikerült neki. Egyszerűen nem ment. Ezért inkább az orrát használta a tájékozódásra. Csakhogy ettől köhögő görcs tört rá, s képtelen volt lenyugodni. Ekkor lágy, szelíd hangot hallott meg, ami elképesztően ismerős volt, de mire rájött volna, hogy miért, a köhögés alábbhagyott, ő pedig kinyitotta a szemét. A falak hófehérek voltak, fertőtlenítő szag terjengett a szobában. Belőle csövek álltak ki, így nem volt nehéz rájönnie, hogy hol is van. Kórházban. Sóhajtott egyet, majd rendesen kinyitva a szemét megpróbálta felmérni a környezetét, s kideríteni, hogy vajon mi is történt vele. Ekkor egy fehér köpenyes alak mozdult meg, s megmérte a műszereket, majd őt is.

- Jó napot, Mr. Horan, hogy van? – kérdezte kedvesen, mire ő csak ingerülten sóhajtott.

- Nyilvánvalóan nem jól, hisz kórházban vagyok! – kiáltott fel, majd lenyugtatta magát. – Sajnálom, nem akartam kiabálni – kért bocsánatot rögtön. – Csak nem tudom, hogy mi történt – vallotta be.

- A koncert után elestél, és beverted a fejed. Egy ideig Johnstownban ápoltak, de aztán a kérésünkre átszállítottak ide – magyarázta dallamos hangon az egyik fiú, kinek barna, göndör haja, s gyönyörű zöld szeme volt. Na, álljunk csak meg! Mi van? Mégis mit keresett az USA-ban ezekkel a fiúkkal, akikkel még sose találkozott? És milyen koncertről beszél ez a göndör hajú? A négy fiú, aki ott állt körülötte, kíváncsian várta a reakcióját, mire sóhajtva az orvoshoz fordult.

- Bocsánat, doktor úr…- kezdte tétován. – De azt hiszem, amnéziám van, nem emlékszem ezekre a fiúkra, nem emlékszem, hogy mi történt, és azt sem tudom, hogy milyen évet írunk – mondta halkan, mire az orvos összeráncolt szemöldökkel nézte meg a papírjait.

- Várjon itt, kérem, próbáljon meg felidézni valamit – kérte, de még az ajtóból visszafordult. – Meg tudná körülbelül mondani, hogy mennyi idő esett ki? Most 2014 van – kérte az orvos, mire Niall elgondolkozott.

- Azt hiszem, kb. öt év – ismerte el, mire az öt lévő fiú közül az egyik, akinek barna rövid haja és komoly tekintete volt lehajtotta szomorúan a fejét, a barna hajú, kék szemű fiú szoros ölelésbe vonta a zöld szemű, göndör hajút, akinek rázkódott a válla, és a sötét, gondosan belőtt hajú fiú közelebb ment könnyektől csillogó tekintettel.

- Semelyikünkre se emlékszel, Niall? – kérdezte, mire a szöszi megrázta a fejét, s azon gondolkozott, hogy kik is ezek a fiúk. A komoly fiú felemelte a fejét, s csalódottságát elrejtve leült az ágy mellett lévő székre.

- Liam Payne vagyok, az egyik legjobb barátod – kezdte a bemutatkozást, mire a szőke hajúnak felszaladt a szemöldöke.

- Én Zayn Malik vagyok – állt a belőtt hajú fiú az ágya mellé – Szintén legjobb barát – biccentett.

- Louis Tomlinson – folytatta a barna hajú, kék szemű. – Ugyancsak legjobb barát.

- Harry Styles – lépett oda az ágyhoz a göndör hajú, tekintete elképesztően megtört volt. – És… - akadt meg egy pillanatra, de látva a többiek biztató, részvéttel teli tekintetét, folytatta. – Legjobb barát – sóhajtott végül, de elfordította a tekintetét.

- Mégis hogy felejthettem volna el a legjobb barátaimat? – kérdezte idegesen, mire a négy fiú összenézett.

- Szerintem jobb, ha anyukád elmagyarázza mi is történt. Neki jobban hiszel – mondta Liam, Harry pedig már elő is kapta a telefonját, s hívta is Maurát.

- Szervusz, Harry drágám – szólt bele Maura kedvesen, mire Niall még értetlenebbül nézett. Ennyire ismerik az anyukáját?

- Jó napot, Mrs. Horan – köszöntek illedelmesen a fiúk.

- Mi a baj? Történt valami? – kérdezte aggódva.

- Ami azt illeti, igen – sóhajtotta Louis szomorúan.

- Mi? Kérlek, mondjátok már el! – kérte őket a nő.

- Amnéziás lettem – szólalt meg Niall, mire a nő egy ideig nem szólt a telefonba.

- Mi történt? – kérdezte végül halkan.

- A turné utolsó koncertje után Niall elesett, és beverte a fejét – mondta el tömören Zayn, mire Maura sóhajtott.

- Anya, mi folyik itt? – tört ki. – Fogalmam sincs az elmúlt öt évről, ötletem sincs, hogy kik ezek a fiúk itt mellettem, pedig állítólag a legjobb barátaim, nem tudom, hogy miként is ismertem meg őket, meg egyáltalán hogy kerültem Londonba, ha Írországban lakok? Mi a foglalkozásom? Van- e valakim, Greg hogy van…- tört fel belőle sok-sok kérdés, melyre kétségbeesetten kereste a válaszokat.

- Niall, figyelj rám! – kérte az anyja, mire a szöszi elkeseredetten bólintott, bár tudta, hogy anyja ezt nem láthatja.

- Akik ott vannak előtted, Liam, Louis, Harry és Zayn, ők szinte a családod. Teljesen megbízhatsz bennük, sose fordulnának el tőled. Remekül ismernek téged. Velük játszol egy bandában több, mint három éve – magyarázta, mire az emlékezetkiesésben szenvedő fiú értetlenül nézett maga elé.

- Én gitározok? – kombinált.

- Is. Meg énekelsz is. Ti vagytok a One Direction, az X- faktorban találkoztatok, ahol bandát csináltak belőletek, s végül harmadikok lettetek. Viszont aztán is egy banda maradtatok. Van három albumotok, milliók imádnak titeket a világ minden részén. Hírességek vagytok – magyarázta, mire Niall elkeseredetten rázni kezdte a fejét.

- Nem, nem, az nem lehet! – jelentette ki határozottan. – Én idáig nem lettem volna képes eljutni! – rázta a fejét zaklatottan.

- Fiam, figyelj rám – kérte lágyan. – Hamarosan meglátogatlak, de Liamék hidd el, ott lesznek veled, ők megmagyaráznak mindent. Louis, beszélek a szüleitekkel, hamarosan meglátogatunk titeket, rendben? – kérdezte, s hangja megtört volt.

- Rendben, köszönjük Mrs. Horan – mondta halkan az említett.

- És Harry… - szólt még bele Maura. – Kitartás, nem lesz semmi baj, minden rendbe jön – mondta határozottan, mire Niall megint felhúzta a szemöldökét.

- Szia, anya – motyogta, Harry pedig lerakta a telefont.

Niall egy ideig csak meredt maga elé, nem tudta mit is mondhatna. Noha nem tűntek ellenszenvesnek a fiúk, nem igazán tudott még bennük bízni. Ebben a pillanatban érkezett meg az orvos.

- Mr. Horan, úgy néz ki, hogy az amnéziája nem fog hosszú ideig tartani. Holnap, talán holnapután már hazamehet, csak arra kérem, olyan emberekkel legyen körülvéve, olyan helyen legyen, ahol az emlékei szerint még nem járt, ám mégis hosszú évekig otthona volt – kérte, majd a négy fiú felé fordult.

- Maguktól pedig azt kérem, hogy mutassanak meg neki mindent, amire emlékeznie kell, itt most csak az a fontos. Jelenleg annyit tehetünk, hogy egy olyan környezetbe helyezzük, ahol sok élménnyel lett gazdagabb, ahol életének azon szakaszát töltötte, amelyet elfelejtett – nézett a fiúk szemébe mélyen. A srácok bólintottak.

- Mennyi az idő? – kérdezte Niall, nem is tudva, hogy miként viselkedjen.

- Fél 11 – mondta Louis. – Ha nem bánod, éjfélig még itt maradnánk, szeretnénk elmondani neked mindent, amit kell – mosolygott, Niall pedig önkéntelenül is viszonozta a mosolyt. Szimpatikus volt neki Louis.

- Ha akarsz, tehetsz fel kérdéseket – ajánlotta Liam, mikor mindenki helyez foglalt ott, ahol helyet talált.

- Öhm… ezt az X- faktoros dolog kezdetét elmondanátok? Hogy kerültünk oda, és hogy raktak minket bandába? – kérdezte, a fiúk pedig elkezdtek beszélni. Azokról az időkről, a szomorú és vidám pillanatokról, mindenről.

-… csak sajnos nem mi jutottunk tovább a döntőbe, de úgy gondoltuk, hogy mivel egész jóban lettünk, együtt maradunk, albumokat csinálunk, és éneklünk – fejezte be a mesélést Louis mosolyogva, Niall pedig úgy gondolta, hogy ez után a történet után csak még szimpatikusabbak lettek a srácok.

- Váó, nehéz elhinni, hogy én is ott voltam – mosolyodott el talán most először őszintén. – Mintha ez csak egy mese lenne, én pedig csak egy odaképzelt karakter lennék. De mivel ez az igazság, örülök neki, hogy így van. Mármint jó érzés, hogy ilyeneket is el tudtam érni – magyarázta, mire a fiúk csak bólogattak. Viszont már nem maradhattak sokáig, az orvos szépen kitessékelte őket, de megígérték, hogy mire felébred, már itt lesznek nála.

Így is lett, mikor felkelt, egy vidám, kék szempárral találta szemben magát.

- Louis! – szólt meglepetten.

- Csodálatos jó reggelt – mosolygott szélesen.

- Képzeld, ma már hazajöhetsz velünk! – mesélte izgatottan Zayn, csillogó szemekkel.

- Mikor? – kérdezte az álmosságtól kissé kótyagosan.

- Az orvos még megvizsgál, aztán már mehetünk is! – mosolygott Liam is.

- És… - kezdte, de megakadt. – Harry hol van? – kérdezte, hisz egyből feltűnt neki, hogy nincs itt a zöld szemű.

- Elugrott kajáért, mert tudtuk, hogy éhes leszel – vigyorgott Louis, Niall pedig bólintott. Ezek a fiúk tényleg nagyon ismerték őt. De egyébként valami miatt zavarta, hogy most nincs itt a zöld szemű. Szinte meg se szólalt eddig Harry, de Niall mégis úgy érezte, hogy a hangját ismeri, és ez elképesztően megriasztotta.

***

A házukhoz érve Naill el volt ájulva. De tényleg. Hatalmas fehér épület volt, a kertben medencével, hatalmas területtel. Bent a lakás pedig maga volt a csoda. Hangulatos volt és otthonos. A fiúk először körbevezették, majd megmutatták a szobáját. Felismerte a személyes dolgait, de magát a szobát nem. A házat sem. Elég feszült volt a légkör, de a négy fiú hagyta, hogy körbenézzen a hatalmas lakásban és, hogy felidézzen valamit. A fejében viszont hatalmas lyuk tátongott, de tudta, hogy emlékeznie kéne erre a helyre, de nem ment. Amikor már nem tudott mit kezdeni magával, lement, hogy valami kaja után nézzen. Nagy meglepődésére épp Louis és Harry ügyködtek az említett helyiségben valamin.

- Hát ti meg mit csináltok? – lepődött meg teljesen.

- Kaját – vigyorgott Louis. – Gondoltuk, rád fér valami jó a kórházi koszt után – kacsintott.

- Ti tudtok főzni? – állt még totál sokkosan.

- Nagyjából – bólintott Louis, mire Niall felnevetett. Inkább úgy döntött, hogy megy, és beszélget Zaynnel. Az említett rengeteget mesélt, nagyon jó fej volt, Niall pedig hihetetlenül sokat nevetett.

- Fiúk, kaja! – hallotta meg Harry ordítását, mire felpattant, s mintha kergetnék, ment az étel irányába.

- Na, jó, ez ki ötlete volt? – kérdezte megtorpanva az asztalnál, s lenézett a kedvenc ételére.

- Az enyém – mosolyodott el Harry, mire Niallnek valami megmozdult a mellkasában és a fejében is.

- Hűű – adott hangot az elismerésének. – Köszönöm – tette hozzá halkan még.

***

Másnap délután nem várt vendégek érkeztek: A szülők.

Niall épp a szobájában volt, mikor trappolást hallott meg a lépcsőnél.

- Gyere, valakik látni szeretnének – dugta be a fejét Louis mosolyogva, mire a szöszi bólintva lerobogott a nappaliba.

- Anya! – kiáltotta, s odasietett az anyukájához, s megölelte.

- Szervusz, fiam – ölelte vissza a fiút.

- Szia, Niall – mosolygott rá még négy nő. Na, várjunk csak! Ők meg kicsodák?

- Anne vagyok, Harry anyukája – kapcsolt egy gyönyörű, sötét hajú nő gyorsan, s kedvesen kezet fogott a szöszivel.

- Én Johannah vagyok, Louis édesanyja – mosolygott egy másik nő, Niall pedig próbálta befogadni az információkat. Zayn és Liam anyukája is bemutatkozott, kedvesen mosolyogott, de szemükben az aggódás ott virított.

- Gemma? – kérdezte Harry a saját rokonához fordulva.

- Ő is jönni akart, tudod, hogy imádja Niallt, de mondtam neki, hogy nem kéne terhelni őt – válaszolt készségesen Anne.

- Gemma? – ízelgette a nevet, de a név nem volt ismerős, így még arcot se tudott hozzákapcsolni.

- A nővérem – biccentett segítőkészen Harry, mire Niall megvilágosodva bólintott. Mikor a szülők végre rendesen beértek a házba, mikor Karen, Liam anyukája egy javaslatot tett.

- Mit szólnátok, ha csinálnánk nektek valami igazán finom ebédet? Aközben beszélhetünk a családról, és egyebekről. Hátha ezzel is segítünk Niallnek – pillantott szeretetteljesen a szőkére, aki ettől tényleg zavarba jött. Mármint, meglepő volt számára, hogy a fiúk szülei ennyire jól ismerik őt, hogy ennyire jóban vannak, és igazán szomorú volt, hogy nekik csalódást okoz azzal, hogy nem emlékszik. Karen szemében is ugyanaz a törődés villogott, mint Liamében, elképesztően nagy volt a hasonlóság. Így a nők nekiálltak valami fenségeset csinálni, mire Zayn megkönnyebbülve sóhajtott fel.

- Király! Azt hiszem, ha többet kellett volna ennem Harry kajáját, megőrülök – fintorgott, amivel teljesen feloldotta a hangulatot. Hatalmas nevetésben tört ki az összes fiú és felnőtt.

- Szerintem nem is főz olyan rosszul – mosolygott Niall.

- Neked teljesen mindegy, hogy mit eszel, csak kaja legyen - vágta rá Louis, mire a nevetés felerősödött.

- Ő legalább értékeli a tehetségem – huppant le Harry megjátszott sértődöttséggel a hangjában Niall mellé a kanapéra, s fél karral megölelgette.

- Egy fenét, csak kinézem belőled, hogy Zayn miatt az önbecsülésed… nos, valahol a béka feneke alatt lenne – vigyorgott szemtelenül a szöszi, teljesen megnyílt most, hogy az anyukája is jelen volt. A nők csak halvány mosollyal az arcukon nézték a jelentet, egy pillanatra olyan volt, mintha minden rendben lenne. Még beszélgettek maguk közt a fiúk, de aztán a nappaliba jöttek szépen sorban az anyukák, hisz felrakták az ebédet főni. És… az volt náluk, amit a fiúk reméltek, hogy sose látnak többé. Gyerekkori fotóalbum.

- Remek, jöjjön a beégetős rész… - motyogta Harry szenvedve, mire Niall vidáman pillantott a fiúk elkeseredett, nyúzott arcára.

- Alig várom! – csapta össze a tenyerét nevetve, s az anyukákra pillantott. Sorba jöttek az aranyosabbnál aranyosabb képek, Niall pedig több résznél hangosan felnevetett, viszont volt, hogy csak halovány mosollyal figyelte a képet.

- Ti komolyan ilyen aranyosak voltatok gyerekként? – érzékenyült el Louis egyik olyan fotóját nézve, amin az említett kb. csak 6 éves.

- Nem csak gyerekként, mi még most is aranyosan vagyunk! – kiáltott fel Zayn határozottan, mire mindenki hangos nevetésben tört ki.

- Hát persze, persze – bólogatott a szőke „komolyan.” Az anyák tovább lapozgattak, de Harry már nem bírta tovább.

- Ne már, ezzel csak leégettek minket Niall előtt! – szólt idegesen. – Úgyse fog emlékezni, minek ez a sok marhaság? – kiáltotta elkeseredett hangon, mire Niall szomorúan lehajtotta a fejét. Eddig se jutott eszébe semmi, tényleg nem fog már emlékezni.

- Fiam, ez nem égetés – hallatszott Anne meglepően nyugodt, lágy hangja. – Ez az életetek története (Story of your life) – mondta, a szőke pedig úgy érezte, mintha jó erősen fejbe csapták volna. Felkiáltott, s szorosan lehunyta a szemét.

- Niall! – kiáltott fel Louis kétségbeesetten.

- Látok egy dalszöveget… „Életetek története… Az életem története (Story of my life)! A dal… van egy ilyen dalunk! – mondta szorosan lezárt szemekkel.

- Tárgyak… egy kicsi hegedű… egy tál répa, tükör… Ez egy forgatás! - motyogta maga elé, s fogva a fejét próbálta kizárni a fájdalmat.

- Mit látsz még? – szólalt meg egy selymes hang mellette, s egy kezet érzett meg a hátán. Harry volt. A fájdalom enyhült, ő pedig megerőltette magát, hogy több jusson eszébe.

- Egy kék fürdőköpeny… csak ennyi. Látok egy férfit… valami Paul a neve, nem tudom. Szorosan megölel, s azt mondja: Büszke rátok mindenki. Niall, ez még csak a kezdet, ennél magasabbra fogtok jutni. Ne álljatok meg, előtettek van az élet! - S amint ezt kimondta, a fájdalom elmúlt, ő pedig kénytelen volt elfogadni, hogy csak ennyi jutott eszébe. Kinyitotta a szemét, s felnézett. Az anyukák kissé sokkosan ültek, kezüket a szájuk elé kapták, Maura szeme könnyes volt. Louis elgondolkozva ült a helyén, ajkán most nem látszott az a mosoly, ami a nap szinte minden pillanatában ott van. Liam komoran ült, átgondolta, mi is történt. Zayn a térdén dobolt idegességében, ő is épp gondolkozott. Harry szeme pedig vadul csillogott. Látszott rajtuk, hogy nem tudnak mit reagálni, de Niall tudta, hogy mivel nyugtassa meg őket.

- „Written these walls are the stories that I can’t explain” – kezdte dúdolni, hisz már a szeme előtt volt a szöveg, és a dallam is a fülében zengett. Érezte, hogy ezt a dalt énekelte már, csak időt nem tudott csatolni hozzá. – "I leave my heart open, but it stays right here empty for days" – énekelte, hisz a szavak maguktól jöttek az ajkára. Mint gyerekként: Százszor hallasz egy kis mondókát, eltelik 10 év, de ha meghallod, egyből tudod a szövegét.

- „She told me in the morning, she don’t feel the same about us in her bones” – kapcsolódott be Liam mindenki nagy meglepődésére. – It seems to me that when I die these words would be written in my stone” – énekelte egy hangot se tévesztve. A fiúk is becsatlakoztak, miután sikerült kitépniük magukat a döbbenet alól. Niall boldog volt, hogy sikerült legalább erre emlékezni, hisz nagyon rosszul esett neki, hogy Harry nem hitt benne, hogy sikerül.

- Ne haragudjatok, hogy csak erre emlékszem – szomorodott el, s lehajtotta a fejét. Ekkor két ember hirtelen a nyakába ugrott, ezzel hátradöntve őt a kanapén. Csak nevetett ezen, és legalább megtudta, hogy nem haragszanak annyira.

- Ez hihetetlenül király! Emlékszel a Story of my life-ra! – jött lázba Loui teljesen. A másik fej Zaynhez tartozott, aki teljesen megörült a hírnek, miszerint barátja emlékszik.

- Á, bontsunk pezsgőt!! – kiáltotta ő, mire Niall csak megcsóválta a fejét.

- Fiúk, még mindig fogalmam sincs róla, kik vagytok, egyedül ez a szám van bennem, de nem tudlak titeket hozzákötni. Nem ismerem a személyiségeteket, nem tudom, mit mondhatok előttetek, mit nem. Attól még ugyanúgy feszélyezve érzem magam köztetek, hogy egyetlenegy dalra emlékszem a sok közül. Egyedül a Paul nevű fickó arca van előttem, de halványlila gőzöm sincs, hogy ki ő – ült fel, s pontosan látta, mennyire lelombozott mindenkit a szobában. – Bocs, de nekem ez így még rosszabb. A tudatlanság teljesen felemészt, így valahogy ennek se tudok igazán, szívből örülni. Egyedül csak azért vagyok boldog, mert talán hamarosan mindenre fogok emlékezni – vont vállat, s felállt, hogy az ajtóhoz sétáljon.

- Niall, drágám… - szólt utána Maura.

- Hagyjatok egyedül! Nem akarok senkivel se beszélni – szólt hátra, s kilépett az utcára. Nem érdekelte, hogy valószínűleg fotósok fogják lekapni, nem érdekelte semmi. Olyan volt neki, mintha belecsöppent volna egy új életbe, aminek nem ismerte az előzményeit, nem tudta, hogyan kéne viselkednie. Ő nem akart sztár lenni szinte soha, csak zenélni szeretett. Abban se volt biztos, hogy a menedzsmenttel beszéltek- e már a fiúk, de valószínűleg igen, és nem örültek annak, hogy egyedül mászkál kint, miközben nem emlékszik. A város is teljesen idegen volt neki, egyedül a London Eye- hoz tudott igazodni. Csörgött a telefonja, de nem vette fel. Fájt a szíve, de nem ordított.

Tűrt, és sodródott az árral, hisz nem tudott mit tenni. Talán sose fog emlékezni. Talán boldog, kellemes pillanatokat hagy maga mögött. De a legjobb, ha elmegy a fiúktól, nem akart nekik csalódást okozni. Nem akart senkinek se csalódást okozni. Csak sóhajtott egyet, s zsebre dugott kézzel a parkba sétált, s leült egy padra. Idegesítette az érzés, mely ott volt a mellkasában, miszerint van valami vagy valaki, aki fontos volt neki, akire emlékeznie kéne. Már a saját teste is ellene volt, de ő nem akart érezni. Elfelejtette a négy legjobb barátját, s vélhetőleg elfelejtette a szerelmét is, akiről fogalma se volt, hogy ki az, de tudta, hogy van. Ez… így nem volt rendjén. Semmi sem volt rendjén. És már valószínűleg soha nem is lesz.